A nap képe – balin

Az elmúlt évek legszorosabb versenyében a balin kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazásán.

Az internetes szavazáson ezúttal 5771-en adták le voksukat a három jelöltre, melynek végeredményeként 38 százalékos támogatottsággal diadalmaskodott a balin, 33 százalékkal második helyen végzett domolykó (Leuciscus cephalus) és 29 százaléknyi szavazatot kapott kövicsík (Barbatula barbatula).

A Magyarországon őshonos faj egyedei szép formájúak, nyúlánk, mérsékelten magas, oldalról lapított testüket apró, ezüstszín pikkelyek fedik. Bár fogaik nincsenek, de ragadozók, és menekülő zsákmányuk megragadását gyorsaságuk mellett kissé fölfelé hajló alsó állkapcsuk segíti. A balin úszóinak alakja és elhelyezkedése szabályos, a mélyen bemetszett farokúszó szürkés, az alsók vörhenyesek. Hazánkban horgászbottal eddig kifogott legnagyobb példánya 10,54 kiló volt.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, míg tavaly a harcsa érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a mostani győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.

https://napkepe.blogstar.hu/./pages/napkepe/contents/blog/46673/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?